Könyvtár

Azzal a halvány mosolyommal méregettem, ami olyan nagyon ritka, szélesebbet pedig még biztos, hogy senki sem látott az arcomon. Ott álltam, nem is olyan messze tőle és először a könyvet, majd az arcát bámultam. Nem vagyok túl jó az érzelmek leolvasásában, tehát meg sem próbálok valami értelmeset leolvasni a herceg arcáról. Nem értettem azt, amit mond.
- Ha fenségedet megrémiszti, akkor miért olvassa újból és újból?
Megint felvontam a szemöldökömet és megpróbáltam ezt a mosolyomat húzni. Őszintén szólva nem nagyon ment, de azért én megpróbáltam. Arra nem reagáltam, hogy megköszönte a mosolyomat, mert miért tettem volna? Tudom, hogy bunkóság, de nem mondhatom neki, hogy szívesen teszem, mert nem teszem. Azt sem mondhatom, hogy igazán nincsmit, mert ez hazugság. Szóval sokkal jobb, ha egyszerűen csak nem reagálok. Ehelyett bólintottam, olyan megértően és tovább bámultam. Egy lépést sem mozdultam onnan. kezeimet a két combomhoz szorítottam. Vártam, hogy mit fog mondani. Aztán amikor meghallottam a kérdését legszívesebben elfutottam volna. Komolyan azt akarja, hogy arról meséljek, hogy történt-e velem valami érdekes? Hiszen minden egyes napom tök érdekes. Főleg, hogy nagyjából ugyanúgy telnek, ugyanazokkal az ördögökkel, ugyanazokon a helyeken, de azért tényleg érdekes. Ne értsetek félre, én imádom az életemet. De akkor is kicsit fura ez a dolog. Hiszen, ez a Pokol. Itt a herceg lenne a legelső, aki megtudná, hogy történt-e velem valami érdekes.
- Semmi érdekes fenség.
Hazudtam. Tudom, de most nagyon nincs kedvem az életemet ecsetelni. Oké, tudom, hogy ez nem fair, de ez van. Ő már rögtön bele is kezdett az életének mesélésébe és én sokkal szívesebben hallgatom őt, mint saját magamat. Tudom, hogy velem őszinte. Nekem a legtöbben nem tudnak hazudni. Tudom, hogy a férfiak kicsit kiszolgáltatottak akkor, amikor velem beszélnek. De most mit tegyek? Vonzódnak hozzám, akarnak engem, mert szép vagyok. És én ezt ki is használom. Kicsit hülye lennék, ha nem tenném.
- Nos, ezt sajnálattal hallom. De legalább megszabadult olyasvalakitől, akit nem kedvelt.
Az én kezemen is rajta van a kesztyű. Akárcsak ő, nekem is küzdenem kell ezzel. Én mindenkinél jobban megértem ezzel kapcsolatban, bár a herceg jóval idősebb nálam. Nem is nagyon tudtam ezen elmélkedni, mert aztán közelebb lépett hozzám és megcsókolt. Oh, hogy régen milyen sokat csináltuk ezt! Oh, igen, nagyon jó kis emlékek. Szóval hiányoztam neki? Ha már ő volt ennyire bátor, akkor én is az leszek.
- Nekem is hiányoztál.
Suttogtam vissza és most én csókoltam meg, de természetesen csak finoman.

Annak ellenére, hogy volt pár kalandunk együtt, nem kockáztatok és nem hívom Freddie-nek. Már csak azért sem, mert hátha van még itt valaki és akkor az nagyon gáz, bár valószínűleg a palotában élő vagy tevékenykedő ördögök 90%-a tudja, hogy lefeküdtünk. De engem nem érdekel. Attól, mert ezt megtettük, nekem még meg kell adnom neki a kellő tiszteletet, azt, amit az apja révén szerzett. Ő ugyanis kedves olvasók, a herceg. Igen ám, az a herceg, akinek akkora hatalma van, ami még az anyjáénál is nagyobb. Sajnos szívás, de ez van. Nem mosolygok, amikor belépek és nem is szándékozok mosolyogni. A herceg tudja, hogy én nem vagyok az a nagy mosolygós, tudja, hogy általában teljesen passzív vagyok, minden téren. Belépek és rögtön megtorpanok. Nem nézek rá, inkább csak körül, és hideg zuhanyként ér a felismerés, hogy csak ketten vagyunk idebenn. Ez érdekes. De lehet, hogy a többieket nem engedte be a testőr, már ha beszélhetünk egyáltalán többiekről. Nem tudom ugyanis, hogy mennyien járnak ide, de szerintem nem sokan. A könyvtár elég visszafogott egy hely, kimondottan szolid, a legtöbb ördög nem leli benne örömét, főleg nem az olvasásban. Én azonban igen és tudom, hogy a herceg is. Csak állok ott és bámulok rá tökéletesen közömbös arccal és a könyvet méregetem, amit választott. Huha, nagy változatosság, azt mondhatom! Ahányszor eddig könyvet láttam a kezében, mindig ezt olvasta. Szerintem ez nem túl jó, mert minél több könyvet olvas valaki, annál tájékozottabb lesz és annál könnyebben veszi az akadályokat, hiszen lehet, hogy találkozott már hasonló helyzettel egy könyvben. Én nem szeretem ugyanazokat a könyveket többször is elolvasni, engem kimondottan untat.
- Szép napot fenség, csak nem megint ugyanazt a könyvet olvassa?
Felvontam finom ívű szemöldökömet és közelebb léptem hozzá. Közben egy rettenetesen halvány mosoly kúszott az ajkaimra és ezt csakis azért erőltettem magamra, mert mégis csak egy nálam jóval magasabb rangú személlyel társalgok. Vagyis nem tudom, hogy fogok-e még többet is mondani neki, ugyanis hamarosan én is könyvet keresni indulok, csak azért nem akarok olyan bunkó lenni, hogy nem várom meg a reakcióját. Tudjátok, nem érdemes kikezdeni a herceggel. Sőt, még csak egyetlen egy feletted álló személlyel sem, mert visszakaphatod. Hallottam, hogy most cserélték le a régi guardiáját. Ki tudja, hogy az mit követett el? De mindegy is, mert engem hidegen hagy. Azon személyek közé tartozok, akiket talán kedvelnek és akiktől nem akarnak megszabadulni, tehát nincs miért aggódnom.

A Pokol az aztán tényleg elég változatos. Mindenféle fura alakok vannak itt. Szerencsémre nem kell velük lógnom, ha nem akarok, én ugyanis nagyon sok más ördöggel ellentétben megtehetem azt, hogy válogassak. Igen, jól olvastátok. Én megválaszthatom a társaságot, amiben szeretnék lenni. Nekem mindig van választásom. Azonban most éppen senkihez sincs kedvem. Igen, ezt is jól olvastátok. Bár megtehetném azt, hogy a legnépszerűbb és egyben leghelyesebb pasikkal flörtölgessek vagy akár szexeljek, én nem teszem. Mert nekem erre most nincs szükségem. És tudjátok, hogy mi az, amit még megtehetek? Simán besétálhatok a palotába. Ez igen nagy dolog, mert nem sokan mondhatják el, hogy a Pokol Urának palotájában sétálgathatnak. Én mégis megtehetem és nagyon szeretem ezt. Mondjuk, ki ne szeretné. Mosolyogva sétálok a könyvtárba vezető folyosón és hangosan kopog a magassarkú cipőm. Mivel már mondtam, hogy nem akarok most társaságot, ezért elég egyértelmű, hogy melyik az a hely, ahol a legjobban ellehet bújni. Ahogy közeledek a folyosón, hirtelen megpillantom a testőrt és már tudom, hogy bizony, ha bemennék se lennék egyedül. Odabenn valószínűleg a herceg van. De engem annyira nem zavar a jelenléte, sőt! Igazi szerencse, hogy egyáltalán egyszerre vagyunk könyvtárban. Megállok az őr előtt és elmosolyodom. Kesztyűs kezeimet felemelem és ezzel jelzem, hogy ártatlan vagyok. Az őr méreget, én pedig édesen elmosolyodom, mire bólint és kinyitja nekem az ajtót. Remek, tehát akkor most már engem is nagyon át kell ellenőrizniük. Ez érdekes, mert pont belőlem, egy Rider-ből nem nézné ki a legtöbb ördög, hogy szeretnék ártani a hercegnek, erre ez most itt elkezd engem méregetni? Hát ez jó. Fintorogva megyek be az ajtón és próbálok másra gondolni. Mondjuk egy jó kis Solohov könyvre. Minden vágyam olvasni tőle.