Sikátor

A műtermem felé sétálva elmagyaráztam neki ezt is.
- Hát, állítása szerint, ő látja őket. Nem nagyon hiszek benne, de... nem akarom megbántani, mindenesetre... tudja, mit gondolok, és nem nagyon zavarja, csak állandóan félt, mert én ugye nem vagyok hajlandó látni, ami az orrom előtt van. Ahogy ő mondaná.
Vontam vállat, miközben kitártam előtte a műterem ajtaját, beengedtem magam előtt, majd utána bezártam az ajtót, véletlenül se kulcsra, nehogy azt higgye, nem mehet el, amikor csak akar. Ám, ahogy hallom, a rövidtávú terveiben nem szerepel az elmenetel.
- Hát... itt aludhatsz, ha nincsen lakásod, de nekem dolgoznom kell, ennyivel tartozom apának. Rengeteg felkérésem van, amúgy is. A kis konyhában találsz ételt és italt, ha kell valami, van egy hálószoba a konyha mellett, ott aludhatsz, a fürdő pedig az emeleten van, a vásznak mellett.
Gyorsan átgondoltam, mindent elmondtam-e neki, majd eszembe jutott, hogy ezek alapján nem nagyon tudnék tájékozódni én sem, nem hogy egy idegen.
- Ha valamit nem találsz, vagy valami gond van, szólj, én fent leszek.
Mosolyogtam rá, majd lerúgtam a cipőm, levettem a felsőm, így félmeztelen lettem. Csak, mert eléggé meleg tud itt lenni, mikor felkapcsolom a villanyokat.Az iPodomat rácsatlakoztattam a hangfalra, és elindítottam. Felmentem az emeletre, és előszedtem a festékes üvegeket, amik kellenek egy tál gyümölcs megfestéséhez. Miért kérik folyton ezt? Olyan unalmas már egy idő után. Mindegy, nem az én dolgom, de a pénz, amit kapok érte, már az lesz.

Kínos mosoly kúszott az arcomra.
- Csak a sikátoros sötétségtől tartok.
Jelentettem ki védekezően, majd kérdésére ajkamba haraptam. Most miért mondjak el neki mindent? Mi értelme lenne? Semmi különös, csak jó lenne elmondani valakinek, és őt most még érdekli is. Hát jó, legyen.
- Igen, egy éve. Egyedül sétáltam, még... az előző családomnál éltem, nem nagyon kedveltem őket. Na, mindegy, szóval volt ott egy lány, gyönyörű volt. Na, mindegy, a többire nem nagyon emlékszem, csak arra hogy valami megvágta a csuklóimat, majd fejbe vágott. Ezek után terültem el a földön. Dan talált rám egy lánnyal. A vágás az ütőereimet érte, már nagyon közel álltam a halálhoz, majdnem elvéreztem, már nem is voltam magamnál. De apa hazavitt. Azóta vele élek, é ő a nevelőapám. Nagyon szeretem őt, annak ellenére is, hogy vannak fura szokásai. Például.... azt állítja, hogy egy ördög támadott meg, é a lány, akivel ő jött, egy angyal volt. Meg folyton olyanokat mondd, hogy nem kell hinnem neki de nagyon fontos, hogy vigyázzak a lelkem... tisztaságára.
Ráztam meg a fejem halvány mosollyal, jelezve hogy elég őrült elképzelés, de azért apa kedvéért vigyázok rá.
Végre kiértünk a fényre, kérdésére vállat vontam.
- szerintem menjünk a műtermembe, amúgy is oda készülök, mert festő vagyok. Esténként megyek oda. Na, lenne kedved, onnan biztos ki tudnánk találni, merre szeretnél eljutni.
ajánlottam fel, majd, várva a válaszát a sétálgató embereket néztem, ahogy megbámulják a gyönyörű lányt az oldalamon. A csuklóm égett, nagyon fájt, és viszketett is.

Nagyon ismerős volt ez a lány, borzalmasan ismerős, már biztos, hogy találkoztam vele. De akármi is volt, elfelejtettem, és most csak egy összetört lányt láttam. Mikor egy könnycsepp végiggördült arcán, egy pillanatra bent ragadt a levegő. Közelebb lépett, de ezzel mintha csak még forróbb lett volna a seb, így léptem egyet hátra, automatikusan menekülőre fogta az agyam, ám testem mintha odaszögezett volna a helyemre, így nem tudtam még hátrább lépni.
- Hát... akkor talán menjünk ki a sikátorból, ott jóval több fény van, és még sok ember, akkor nem leszünk egyedül, és könnyebb lesz minden.
Ajánlottam fel, hiszen ez volt a logikus. Egy ember sem szeret a sötétben, egyedül, egy sikátorban dekkolni, nagyon nyomasztó, és rossz érzést kelt mindenkiben. Bemutatkozott, én meg bólintottam. Nem kéne ismerkednem az utcán, de nem tudtam megállni, hogy ne bökjem ki én is a nevem, ahogy azt illik.
- Dinnie Fernaldo... most már Fernaldo. A nevelőapám egy sikátorban talált rám, valaki megtámadott... nem érdekes
Mosolyodtam el zavartan, majd automatikusan ujjaim a csuklómra simultak, a sebre, mely alatt ütőerem forrón lüktetett, jelezve, hogy itt van, és a szívem majd' kiugrik a helyéről. Megráztam a fejem, majd intettem a lánynak.
- Gyere, ez a hely nagyon... rossz emlékekkel van tele.
Bocsánatkérő halvány mosoly suhant át arcomon, majd vártam a válaszát, melyik irányban akar kijutni a sikátorból.

Valahogy.. rosszul éreztem magam a sikátorokban, meg amúgy is, a sötétben. Így inkább bedugtam a fülembe a fülhallgatót, az iPodon meg beállítottam a kedvencemet. Még én játszottam fel rá. Dan imád zongorázni, és megtanított. Bár huszonkét éves vagyok, mégis minden új nekem, és gyereknek érzem magam mellette. És akkor születtem meg, mikor felkeltem az ágyán a sikátoros ügy után. Tulajdonképpen még hálás is lehetnék a gyilkosnak, egy családot kaptam.. najó, egy apát, aki imád, talán túlságosan is félt, de ez nem gond, mert jól érzem magam az életemben. Az sem zavarja, hogy festek, meg hogy kicsit magamnak való vagyok. Talán ez azért nem böki a csőrét, mert őt közel engedem magamhoz. Néhány érzés még új nekem, például a kötődés Danhaz, hogy hiányzik, mikor nincs velem, a zongora érintése ujjaim alatt és a dallam, mely a hangszerből bemászik a fülembe. Nevetséges, hogy ilyen kis dolgokból áll nekem össze az otthon, a ragaszkodás.
Hirtelen valaki megszólalt mögöttem, én meg megijedtem, ugrottam egyet, majd hátrafordultam. Ekkor találtam szembe magam egy gyönyörű lánnyal, álomszép volt. Tekintetem megtalálta az övét, és ahogy összekapcsolódtak, hirtelen nagyon kezdett viszketni a csuklómon a seb, sőt, égetett. Felemeltem bal kezem, tenyérrel felfelé, hogy lássam a vörös hegeket hófehér bőrömön. Ahogy hozzáértem, melegek voltak. Ekkor jutott eszembe, hogy a csaj még itt van, és biztos meglátta, mit nézek, mit gondolhat rólam, valószínűleg egy béna öngyilkosnak néz, akinek nem sikerült a terve, így leengedtem kezem.
- Persze, hova szeretne eljutni?
Kérdeztem, de nem léptem hozzá közelebb. Van bennem egy automatikus tartózkodás mindenki iránt a támadás óta, ez a lány, meg valahogy... nagyon különösen érintett, fájtak a közelébe a sebeim.

Nem akartam kikászálódni az ágyból, ahogy semelyik másik nap sem, borzasztóan fáradt voltam. Ám ezt fogadott apám könnyen megoldotta, szó szerint kigurított az ágyamból, majd kiment a szobámból. Én feltápászkodtam, az iPodomat rácsatlakoztattam a hangfalra, nem is néztem, mit indítok el, de végül jó sült ki belőle. Egy fekete inget vettem felülre, alulra egy sima farmert, csaptam a felsőmhöz egy fehér nyakkendőt is, melyet nem húztam meg rendesen, így lógott. Ingem ujját feltűrtem könyékig, így nem fogok megsülni, ám látszanak a csuklóimon a vágás nyomok, melyek még mindig vörösek voltak, az idő sem halványította őket. Nem sok mindenre emlékszem az esetből, de arra tisztán, hogy égetett a vágás, tényleg, mintha tüzet nyomtak volna a sebbe. Állításomat a heg körüli bőr is alátámasztja. Bár az alkaromat tarkító égésnyomok közt ez szinte elveszik. Vannak ilyen eltüntethetetlen jelei az igazi családom halálának, kik tűzvészben lettek oda, mikor még kicsi voltam. Megráztam a fejem. Nem, most nem ilyenekre kéne gondolnom. Ajkamba haraptam, és újra ingattam egy kicsit fejem. Megigazítottam hajam, majd kivánszorogtam a konyhába, Dan elém vágott valami kaját, én benyomtam. Már sötétedett, eljött az én időm, mehetek festeni a műtermembe. A tányért bevágtam a mosogatógépbe, majd a bejárati ajtóhoz léptem. Apa követett, és mielőtt kinyithattam volna az ajtót, karon ragadott, maga felé fordított. Egy pillanatig csak kereste pillantásomat, majd mikor az övébe fúrtam, magához ölelt. Homlokom vállához nyomtam, s mikor elengedett, kimentem. Hangtalanul lépkedtem az utcákon, és, szokásom szerint, magamon rágódtam. Sokat köszönhetek Dannek, az életemet, és azt, hogy nem vagyok egyedül. Tényleg az apámnak tekintem, ő meg engem a fiának. Nagyon félt, és óv, aggódik értem. Állítása szerint léteznek ördögök és angyalok, s mikor rám talált, látott egy ördög és egy angyal lányt is. Nem igazán tudom, mit gondoljak erről az egészről, de inkább nem szólok bele a dologba. Már besötétedett, így gyorsítottam lépteimen, főleg, mikor elértem egy sikátorig. Azóta, hogy megtámadtak, nem nagyon szeretem az ilyen helyeket, ilyenkor mintha bizseregnének a vágások csuklómon.

....