Park

Nem, ez úgy látszik, nem a vége a beszélgetésünknek, pedig annak kéne lennie, a fenébe is. De igyekeztem, hogy ne üljön ki arcomra a türelmetlenség bármilyen jele is. Már két napja nem festettem, el vagyok maradva a munkámmal, a rendelések meg csak gyűlnek és gyűlnek. Van nevem a szakmába, nem várhatja el senki a lustálkodást, csak nem érek rá! Miért nem lehet ezeket a találkozásokat nappalra áttenni? Mert akkor ráérek?!
Türelmes képpel vártam, hogy kibökje végre, tulajdonképpen, mi a jó fenét akar tőlem, ha ez csak a kezdet volt.
Kérdésére nagyon vissza kellett fognom a nevethetnékem. Ajkamba haraptam, hogy ne röhögjek hangosan, de így pillanatra azért eltakartam pulóveres kezemmel számat, de utána erőt vettem a röhögőgörcsömön, és a lány feje fölé mutattam, mivel mögötte, a park mellett azonnal ott emelkedett egy gigantikus háztömb, a tetején pedig világító betűkkel; HOTEL.
- Pont mögötted.
Tájékoztattam, mikor már nem akartam kiröhögni szegényt. Jó, kicsit aljas vagyok, de eleget szívtam az életemben. A szüleimet elvesztettem egy tűzvészben, utána az utcán éltem, majd egy szemétcsaládba kerültem. Kaptam az élettől, és jólesik kicsit visszaadni. Na, innen is látszik, hogy angyal híján vagyok. Szerintem már rég kirúgták volna, ha lenne nálam. Na, mindegy.
- Miért kérdezed, ott fogsz lakni?
Érdeklődtem, csak úgy, mert kicsit elbambultam.

Fékez. Érzem a bizalmatlanságát, hogy szinte remeg attól, hogy mi lehetek vagy miért szólíthattam le. Azok a fránya érzelmek. Persze nekem mindig is jól jött. Akárkinél képes voltam behatárolni, hogy milyen érzelmekkel bír akárki iránt s ezt meg is tudtam változtatni ha nagyon akartam, én viszont leginkább csak befolyásoltam Sugalltam, hogy mit kéne tennie - persze arról nem szól a pálma, hogy legtöbbször ez így is történt -. Bizalmatlan. Rá pillantok kék íriszem kissé zavartan keresi tekintetét.
Küldtem felé egy kis bizalom s kedvesség löketet. Nem árt ha megtudja kivel van dolga. Vagyis csak azt, hogy megismerjen. Én próbáltam a védenceimmel emberi kapcsolatokat is kialakítani nem csak angyalit. Mert emberként ha mondjuk a legjobb barátom, vagy párom akkor könnyebben rajta tudom tartani a szememet mintha azt sem tujda ki vagyok, még a végén azt hiszi követem vagy megrögzött rajongója vagyok vagy Isten tudja.
-Oké ez csak a bevezető szöveg volt.- mosolyodtam el. Még egy kis bizalom. Bízzon csak...bennem megteheti. Örültem neki, hogy itt vagyok vele ilyen későn így legalább nem eshet baja. Vagyis ha megtámadja valaki könnyedén félre tudom söpörni a támadót. Mármint ebben bíztam.
-Nem tudod merre van a legközelebbi hotel?- néztem apró boci szemekkel. Valamivel közel kellett kerülnöm hozzá. És az nem lehetett az, hogy: Helóka. Figyi ne ijedj meg nagyon de én vagyok az őrangyalod. Jah-jah az az angyal aki figyeli minden lépésedet akit születésedkor melléd rendeltek és az a dolgom, hogy megvédjelek minden rossztól, hogy ne kerülj Lucifer karmai közé. Ugye nem félsz? Naaa...tudtam, hogy tök jól megleszünk majd.

Igyekeztem lefoglalni magam, és nem azzal törődni, hogy tegnap megint majdnem kinyírtak, és ez bármikor megismétlődhet. Nem táncolhatok el mindig a végzetem elől. Lehet, egy ördög keze által kell meghalnom. Akkor meg hülyeség ez az egész menekülős dolog. Másrészt ez olyan, mint az öngyilkosság. Szánalmas, de menekülni is az. Nem élhetem le életem hátralévő részét állandó félelemben, kerülve a lányokat.
Sóhajtottam, majd igyekeztem magamhoz térni, a festésre koncentrálni, hogy a műterem ott van a park másik végén, és, ha eléggé sietek, talán odaérhetek úgy, hogy senkivel sem találkozom. Igen, nem kéne ismeretségeket kötnöm idegenekkel, akik hülye dumákkal tömik a fejem, mint hogy eltévedtem, meg ilyesmik. Egy év telt el a megtámadásom óta, kicsit lenyugodott a hangulat, ám a tegnapi kis incidens felverte a port, nem is kicsit.
Apa tényleg látó? Tényleg léteznek ördögök? És angyalok? Kérdések tömkelege kavargott fejemben, nem hagyva üres helyet az ésszerűségnek.
Szembe jött velem egy lány, gyönyörű volt, de nem Mary, a sebem sem fájt a közelében. Ettől még lehet valami természetfeletti lény, semmi sem tagadja. A földet kezdtem nézni helyette, és úgy tettem, mintha nem is látnám őt. Nem túl bölcs dolog, de más nem jutott eszembe, és nem találkoztam az " Önvédelmi Kézikönyv az Ördögök és Angyalokkal szemben" legújabb kiadásával sem. Megszólított, felkaptam a fejem, ránéztem.
- Nem, nem hinném.
Válaszoltam arcát fürkészve. Ja, nem rémlik, hogy láttam volna valaha. Elpirult. Jaj, ezek az érzelmek, a tegnapi csaj sírt, már nem tudom, mit gondoljak.
- Nem zavarsz, csak sietek festeni.
Nyugtattam meg, és reméltem, hogy itt véget ért a beszélgetés, asszem bizalmatlan kezdek lenni, bár jogosan, csak úgy érzem, paranoiás leszek, ha így folytatom.

-Nincs több mondani valóm!- morogta oda nekem miközben elhajolt tőlem. Igen majdnem meghalt egy védettem, és ezt az arkangyalok nem igazán nézték jó szemmel, sőt. Én mondhattam neki, hogy de túlélte és a végén megmentettem, de nekik mindegy volt. Megsebesült, és ez épp elég volt mindenhez. Sóhajtottam egyet s a földre pillantottam. Este volt, Ő pedig egyedül sétált. A föld felé vettem az irányt s vele szembe kezdtem el menni. Mikor mellé értem rá pillantottam s halkan szóltam utána.
-Hello! Őőő... ismerjük egymást nem?- mosolyodtam rá bátran. Valahogy muszáj volt megismernie, csak attól féltem, hogy felismer, hogy rá jön, hogy én voltam az aki ott guggolt mellette s próbálta minden erejét összeszedve meggyógyítani a sebet a csuklóján. Annyi jött össze, hogy amíg nem jöttek érte kevésbé fröcskölt belőle a vér. Ha nem lettem volna ptt valószínűleg elvérzett volna. Büszke voltam-e magamra? Egyáltalán nem, sőt még kissé szánalmasnak is gondoltam, hogy ennyire nem bírok figyelni. Talán minden amiatt az ismeretlen pasi miatt van. Szinte megbabonázott mikor másodszor találkoztam vele. De aggasztottak szárnyai, ördögi mivolta s ez volt ami nem hagyott nyugodni s figyelni már napok óta. Ugyanis attól féltem, hogy elég egy rossz döntés egy mozdulat s lehet azért próbált velem összebarátkozni mert a következő ember akit meg kell ölniük az a listán: Dinnie Fernaldo. Talán most az egyszer jobban féltem az ördögöktől mint kellett volna. Nem sokkal volt még dolgom de Ő... ő annyira helyes volt. Még angyali mivoltomban is arra a komisz mosolyra gondoltam.
-De bocsánat ha megzavartalak.- pirultam el kissé miközben vissza rántottam magamat a földre.

Egész délután zongoráztam, Dan felügyelete alatt. Nagyon ki volt bukva, mikor kiderült, hogy Maryvel töltöttem az éjszakát. Már ha igaza van, és tényleg ördög. Ő már csak tudja, hiszen ő rángatott el tőle. Állítása szerint, azért fájt a közelében a csuklómon a vágások, mert neki köszönhetem. Lehet, hamarosan hinnem kéne apának, mert egyre több dolog támasztja alá állítását, kicsit aggasztó, de mindegy is. Én most jól vagyok, a sebek már nem fájnak, csak kicsit elbizonytalanodtam. Akkor most kivel állhatok egyáltalán szóba, és miért utaznak rám ennyire az ördögök? Vagy csak az az egy? Még soha nem láttam Dant ilyen dühösnek, így nem ellenkeztem a gyakorlás ellen sem, mondjuk azért is, mert kicsit ellazított, simogatta a fülemet a gyönyörű hang. Apa meg csak ült a kanapén és a homlokát masszírozta, nagyon kikészült. Félve néztem rá, majd inkább folytattam.
Este tizenegykor engedett el a műterembe, s a lelkemre kötötte, hogy ahogy odaérek, hívjam fel, vagy ahogy megállok beszélgetni valakivel, és fájnak a sebeim, hívjam fel. Mindenre bólintottam. Magához ölelt, belemarkolt a hajamba. Fájt, nem is kicsit, mind a kettő, Dan nem a gyengék táborát erősítette, de nem szóltam. Megijesztett a tegnap esti dolog, megértettem, hogy jobban kell vigyáznom, s hogy még mindig nem érezhetem magam biztonságban. De Dan furcsa volt, mintha várt volna valakire, mikor találkozott az ördöggel, meg velem, tegnap. Nagyon furcsa volt, a szeme ide-oda járt, és kutatta a láthatatlan valakit. Most, hogy tisztábban tudok gondolkodni, azt mondanám, ismerve apát, hogy az angyalt kereste, de nem találta. Ez a baj azzal, ha valaki nagyon hisz valamiben.
Kiléptem az ajtón, kicsit hideg volt, szürke pulóverem ujját lehúztam ujjaim hegyéig. már nagyon vártam, hogy átadhassam magam a festésnek, így siettem. Már nem is próbálkoztam a sikátorral, inkább egy nagyobb kerülővel szándékoztam eljutni a műtermemben, az út a parkon át vezetett, mely már így, éjfél körül, nagyon kihalt volt. Gyorsan szedtem a lábaimat, de a park nem kicsi.

...